Barion Pixel

WINDEREN – Lovas felszerelések, amelyek a lovasok és a lovak valódi igényeit hivatottak kielégíteni.

Minden, amit a WINDEREN-ről tudni kell!

A kezdetek

A Winderen csapatának minden tagja szenvedélyes lovas, a lovaglás része mindannyiunk életének. A nyeregben töltött hosszú évek, valamint az ipari formatervezés és a technológiák terén szerzett széles körű tapasztalatainkra támaszkodva alkottuk meg a lovak és a lovasok igényeit kiszolgáló első innovatív megoldásainkat, amelyek akkortájt még nem kerültek piaci forgalomba – így született meg a Winderen.

Amikor csak lehetőséget láttunk arra, hogy fokozzuk saját és lovaink kényelemérzetét, és a lovasfelszerelések piaca nem kínált kielégítő megoldást, igyekeztünk előállni saját megoldásunkkal. Ezáltal kezdett egyre szorosabban összefonódni közös hobbink és szakmai életutunk.

Ahhoz, hogy véglegesen egybeforrjon szenvedélyünk és munkák, és megteremtsük a Winderen márkát, a végső lökést Back Protect Solution néven ismertté vált nyeregemelőnk adta. Többi megoldásunkhoz hasonlóan azzal a céllal fejlesztettük ki, fokozzuk saját lovaink kényelmét. Hamarosan több lovastársunk is kölcsönkérte nyeregemelőnket, és – érezvén a jelentős különbséget – megkértek bennünket, hogy gyártsunk egyet nekik és lovuknak is. A nyeregemelő kiemelkedő teljesítményén felbuzdulva elhatároztuk, hogy nem csupán a lovaglás, hanem innovatív lovasfelszerelések létrehozása révén is hódolni fogunk szenvedélyünknek. Úgy döntöttünk, hogy csak olyan projektekbe vágunk bele, amelyek valóban fokozzák a ló és a lovas kényelmét, mind edzés közben, mind az istállóban.

Kompromisszummentes kényelem

Egyik ló sem született nyereggel a hátán – gyakran ez a nyilvánvaló tény vezérli elképzeléseinket és határozza meg a formatervezés irányát. Ezért törekszünk arra, hogy felszereléseink a lehető legkisebb mértékű kényelmetlenséget okozzák a lónak, ne akadályozzák természetes mozgását és ne torzítsák természetes fiziológiáját, továbbá segítsék a lovast abban, hogy megfelelően tudja használni a segítségeket. Kiváló lovasfelszereléseink célja, hogy hozzájáruljanak a ló és a lovas maximális ellazulásához. A túlterheléstől és kényelmetlenségektől mentes harmónia biztosítja a leghatékonyabb, legegészségesebb és legélvezetesebb edzést.

Több területre kiterjedő szakértelem

Miközben nap mint nap testközelből szemléljük a lovaglás világát, szembetűnnek azok a problémák, amelyekkel a lovak, a lovasok és a lovászok küzdenek. Ezután keresni kezdjük azt az elképzelést, amelynek alapján megoldást találunk a problémára. Csodálattal adózunk az innovatív technológiáknak, ezért nem félünk hozzányúlni a NASA, a repülőipar és a hadiipar által használt anyagokhoz, majd a tervezési folyamat során hozzáigazítjuk azokat a lovaglás támasztotta szükségletekhez. Munkánk során gyakran kérünk tanácsot különböző területek szakértőitől, például fizikusoktól, vegyészektől, biomechanikai szakemberektől és állatorvosoktól. A fejlesztési folyamat során nagy becsben tartott tanácsaik formálják elképzeléseinket. Mindezen erőfeszítések célja, hogy megtaláljuk az optimális megoldást, mivel meggyőződésünk, hogy csak a ló és a lovas közötti teljes harmónia biztosít mindkét fél számára kellemes lovaglóélményt, és végső soron kielégítő fejlődést.

Prototípusok készítése – az ötlettől a végtermékig

A fejlesztési folyamat olyan, mint egy fiatal ló kiképzése – néha hátra kell lépnünk ahhoz, hogy azután előre haladhassunk.

Tervezési folyamatunk részeként a végtermék elkészítése előtt egymástól gyakran igen eltérő prototípusokat készítünk. Számos ponton módosítunk és fejlesztünk rajtuk, amíg el nem érjük a legkielégítőbb eredményt. Elsőként mi magunk teszteljük a prototípusokat saját lovainkon, majd átadjuk őket tesztelésre különböző tapasztalati szinten lévő lovastársainknak. Összegyűjtjük gondolataikat és megfigyeléseiket, majd alapos elemzést követően levonjuk a következtetéseket, amelyek alapján továbbfejlesztjük a terméket. A fejlesztés, tesztelés és továbbfejlesztés folyamatát addig ismételjük, amíg el nem érjük a legjobb eredményt, ami gyakran éveket vesz igénybe. Bár sokszor hosszú és göröngyös út vezet a végső eredményig, minden hatékony megoldás megéri a fáradságot.

Jó példa erre Winderen zselés zablarendszerünk, amelynek alapdarabját egyik lovunk számára hoztuk létre, akinek különösen nehéz volt megfelelő zablát találnunk. Négy évnyi folyamatos kísérletezést és 14 zseléverziót követően végül sikerült tökéleteset alkotnunk. Kiderült, hogy nem csak a mi lovunk számára jelentette az álomzablát, hanem sok más ló számára is szerte a világon.

Nemzetközi innováció, helyi gyártás

Meggyőződésünk, hogy az innovatív megoldások kidolgozásához és a legmegfelelőbb tulajdonságokkal rendelkező anyagok felkutatásához globális megközelítésre van szükség. Annak érdekében azonban, hogy kézben tudjuk tartani a folyamat minden fázisát, és következetesen kiváló minőséget tudjunk elérni, úgy döntöttünk, hogy termékeinket helyben, Lengyelországban gyártjuk. Szeretnénk ugyanis biztosítani, hogy minden egyes alkalommal ugyanolyan elégedett legyen a Winderen termékeivel.

Mi motivál bennünket?

Munkánk során rendkívül motiváló hatással vannak ránk a pozitív visszajelzések. Örömmel látjuk, hogy termékeink mennyi – gyakran szokatlan – problémát oldanak meg. Termékeink várható és váratlan helyzetekben tanúsított hatékonysága nagy megelégedésünkre szolgál, és egyben megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk.

A Winderen Equestrian kínálatában megtalálod az alábbi termékeket:

Nyeregemelők

Kengyelek

Zablák

Hevederek

Takarók

Nyeregalátétek

Fáslik

Sapkák

 

Nincs Termék a kosárban

Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj az elsők között újdonságainról, akcióinkról és legyen tiéd egy 10%-os vásárlási utalvány!

10%

kedvezmény